A KTE KOSÁRLABDA KLUB KFT. HIVATALOS OLDALA

KTE - DUNA ASZFALT

Tippmix pro

Névadó szponzor

Kiemelt támogató

ALL STAR GÁLA

All Star Budapest 2017

EUROBASKET 2017

FIBA EURO 2017

Mindig egy fokkal feljebb

2019. január 29. kedd
 

Plézer Gábornak nem csak a pályán kell helytállnia, de nem okoz számára gondot összeegyeztetni a kosárlabdát és az egyetemet. Soha nem elégedett a saját teljesítményével, úgy érzi, mindig van hova fejlődni.

A KTE-Duna Aszfalt NB I. B-s csapata tizenhat fordulót követően hat győzelemmel és tíz vereséggel a tabella tizenegyedik helyén áll. Nincs egyszerű dolgok a fiataloknak, hiszen több olyan együttes is van a mezőnyben, melyeket korábbi A-csoportos játékosok is erősítenek, ám az eddigi szereplés biztató.

„Elégedett vagyok a teljesítményünkkel, úgy gondolom, hogy fiatal csapatként abszolút helytállunk az idősebb, rutinosabb játékosokkal szemben - vélekedett Plézer Gábor. - Sok meccset veszítettünk el a végjátékban, ha ezek máshogy alakulnak, talán sokkal előkelőbb helyen is lehetnénk a tabellán. A szezon elejéhez képest már jobban működik a csapatjátékunk, jól kommunikálunk egymással a pályán. Szükségünk volt egy kis időre, hogy összeálljunk és jobban megismerjük egymást, hiszen nyáron gyakorlatilag egy új csapat kovácsolódott. Váradi Kornél szakmailag és emberileg is egy kitűnő edző, a bajnokságról, az ellenfelekről jó ismeretei vannak, ezzel pedig rengeteget segít nekünk.”

A tizenkilenc esztendős játékos az NB I. B-ben 8.6 pontot, 2.6 lepattanót és 0.8 gólpasszt átlagol, míg az U20-as bajnokságban 19.1 pont, 4.5 lepattanó és 2.2 gólpassz a mutatója.

„Nagyon örülök, hogy mostanában kijött a lépés, de magammal szemben soha nem vagyok elégedett, mindig egy fokkal jobb szeretnék lenni, nincs olyan, hogy ne lenne hova fejlődni. Amiben mindenképpen előre szeretnék lépni, az az, hogy a mérkőzés első percétől százszázalékosan tudjak koncentrálni mind védekezésben, mind pedig támadásban és ne kelljen öt-tíz perc, mire felveszem a ritmust.”

 

Plézer Gábor rendszeresen tagja a felnőtt keretnek, az Alba ellen két pontot is szerzett.

 

„Számomra hatalmas motiváció, hogy napról-napra a felnőttekkel készülhetek és tagja lehetek a keretnek. Nagyon boldog vagyok, amikor lehetőséget kapok a bizonyításra, igyekszem is élni ezzel. A rutinosabb játékosoktól az edzéseken és a meccseken is sokat tudok tanulni.”

A KTE-Duna Aszfalt pénteken este 18:00-kor az Egis Körmendet látja vendégül a Messzi István Sportcsarnokban.

„A Körmend ellen idegenben U20-szal és a felnőttel is párpontos vereséget szenvedtünk, egyértelmű célunk, hogy hazai pályán visszavágjunk. Az U20-as csapattal jó lenne visszatalálni a győzelem útjára, az A-csoport mezőnye pedig nagyon szoros, minden siker létfontosságú, bízom benne, hogy megnyerjük mindkét találkozót.”

A fiatal tehetségnek nem csak a kosárlabdapályán kell helytállnia.

„A Neumann János Egyetem gazdálkodás-menedzsment szakára járok, az első félévemet sikeresen teljesítettem. Nem okoz gondot számomra, hogy egyszerre két helyen kell megfelelni, hiszen a klub teljes mértékben támogatja a tanulást és segít az iskolával kapcsolatos dolgokban. A második félévtől egyéni tanrendet kérelmezek, ez pedig még inkább segítene összehangolni az egyetemet és a kosárlabdát, hiszen így a délelőtti edzéseken is ott tudnék lenni - zárta szavait a játékos.”