A legmerészebb álmaid is valóra válthatod!

A KTE KOSÁRLABDA KLUB KFT. HIVATALOS OLDALA

KTE - DUNA ASZFALT

Tippmix pro

Névadó szponzor

Kiemelt támogató

ALL STAR GÁLA

All Star Budapest 2017

EUROBASKET 2017

FIBA EURO 2017

Dimics már otthon érzi magát

2018. október 04. csütörtök
 

Pénteken 18:00-kor az első hazai bajnokiját játssza a KTE-Duna Aszfalt.

KTE-Duna Aszfalt – DEAC

Messzi István Sportcsarnok, péntek, 18:00

Játékvezetők: Kapitány Gellért, Frányó Péter, Csabai-Kaskötő Brigitta (Balogh László)

Milos Dimics, a KTE-Duna Aszfalt nyáron szerződtetett bedobója augusztus közepe óta készül a csapattal. A felkészülési mérkőzéseken jó teljesítményt nyújtott, a szakmai stáb elégedett volt vele.

„Minden nagyon jó Kecskeméten, már otthon érzem magam. A klub dolgozóitól kezdve a játékosokig, mindenki gyorsan befogadott, nem volt tehát nehéz dolgom a beilleszkedéssel. Az edzőnk, Forray Gábor nagyszerű ember, mindig pozitív, az edzésekre pedig vidáman érkezik, ami számunkra sokat jelent, hiszen könnyű vele együttműködni. A csapattársakkal jól megértjük egymást, nem csak a pályán, azon kívül is. A várost már jól ismerem, a szabadidőmet leginkább pihenéssel töltöm, persze néha szakítok időt egy kávézásra, vagy sétára.”

 

Ahogy Juan’Ya Green, úgy Milos Dimics számára is a DEAC elleni mérkőzés lesz az első olyan bajnoki, ahol a Messzi István Sportcsarnokban játszik.

 

„Izgulni nem izgulok, hiszen régóta kosárlabdázom, számomra ez normális szituáció. Persze mindig különleges érzés hazai pályán játszani, ez most sincs másképp. Keményen kell védekeznünk, ez lehet a győzelem kulcsa. Bízom benne, hogy a szurkolóink minél nagyobb számban kijönnek a csarnokba, és hatodik emberként támogatnak minket.”