A KTE KOSÁRLABDA KLUB KFT. HIVATALOS OLDALA

KTE - DUNA ASZFALT

Tippmix pro

Névadó szponzor

Kiemelt támogató

ALL STAR GÁLA

All Star Budapest 2017

EUROBASKET 2017

FIBA EURO 2017

Az Alba ellen folytatjuk a középszakaszt

2018. április 10. kedd
 

Bernard Thompson azt mondja, a csapat készen áll a találkozóra.

KTE-Duna Aszfalt - Alba Fehérvár

Messzi István Sportcsarnok, szerda, 18:00

Játékvezetők: Kapitány Gellért, Söjtöry Tamás, Pozsonyi László

MKOSZ ellenőr: Gencsev Plámen

Alaposan a várakozásokon felül teljesít csapatunk az idei szezonban, ennek eredménye, hogy az ötödik helyen bejutottunk a középszakasz felsőházába. Az első fordulóban Szombathelyen léptünk pályára, s bár 87-74-es vereséget szenvedtünk, szégyenkeznivalónk nincs. Bernard Thompsonnal, azaz B-vel beszélgettünk.

-Kiváló eredményt produkáltunk azzal, hogy odaértünk az ötödik helyre. Az alapszakaszban idegenben jobban ment a játék, nagy győzelmeket arattunk. Ha következetesen, magas szinten játszunk, úgy gondolom, hogy jól szerepelhetünk majd a rájátszásban is, de az még odébb van. A Falco ellen vereséget szenvedtünk, a jövőben jobban kell védenünk a tranzíciós játékokat, illetve magasabb százalékkal kell értékesítenünk a hárompontosokat.

 

Szerdán az az Alba lesz az ellenfelünk, amely 19 győzelemmel és 8 vereséggel a felsőház harmadik pozícióját foglalja el. Az idény talán legnagyobb bravúrja volt, amikor februárban 79-75-re győztünk Székesfehérváron. Braniszlav Dzunics együtteseire évek óta jellemző a gyors, agresszív stílus, a lerohanásokból könyörtelenül megbüntetik az ellenfél hibáit. Lóránt Péter és Keller Ákos az egész mezőny egyik legjobb centerduóját alkotja, továbbá nagyon életveszélyes kinti dobónak számít Trevis Simpson, aki kísérleteinek 45.9 %-át értékesíti távolról.

 

-Kemény meccsre számítunk, hiszen az Alba egy nagyon erős csapat, de úgy gondolom, hogy készen állunk. Az edzőnk, Forray Gábor kiválóan felkészített minket, nekünk csak ki kell menni a pályára, és megvalósítani az előre eltervezetteket.