A KTE KOSÁRLABDA KLUB KFT. HIVATALOS OLDALA

KTE - DUNA ASZFALT

Tippmix pro

Névadó szponzor

Kiemelt támogató

ALL STAR GÁLA

All Star Budapest 2017

EUROBASKET 2017

FIBA EURO 2017

Beharangozó: KTE-Duna Aszfalt - Alba Fehérvár

2017. november 03. péntek
 

Múlthét szombaton fantasztikus győzelmet arattunk Pakson, 96-78-ra győztük le az ASE-t. Erről, Marko Derasimovic extra teljesítményéről, valamint az Alba elleni találkozóról beszélgettünk Forray Gáborral.

KTE-Duna Aszfalt - Alba Fehérvár

Messzi István Sportcsarnok, szombat, 18:00

Játékvezetők: Papp Péter, Praksch Péter, Pozsonyi László

MKOSZ ellenőr: Farkas Zoltán

 

2013. október 9-én dobtunk utoljára idegenben kilencvenhat pontot, négy év után sikerült ezt megismételnünk Pakson. Hogyan emlékszel vissza a múlthét szombati találkozóra?

 

Minden úgy alakult, ahogyan azt előzetesen elterveztük. Ültek a dobásaink, agresszívan védekeztünk, a támadást pedig próbáltuk felgyorsítani. Az előző héten úgy szerveztem meg a munkát, hogy minden gyorsabban menjen, mert az előtte lévő két meccsen kicsit nyögvenyelős volt a játékunk. Pakson jól járt a labda, jól választottuk ki a dobásokat. Ezen a héten is ezt a fajta munkát próbáltuk folytatni, hiszen az Alba is hasonló stílust képvisel, mint az ASE. Ha sikerül egy jó dobószázalékot hoznunk, akkor reális esélyünk lehet a győzelemre, ha nem, akkor iszonyatosan fontos lesz a védőmunkánk.

Többször is említetted már, hogy nem egyénekben gondolkozunk, de Derasimovic teljesítménye mellett nem mehetünk el szó nélkül. Egy ilyen mekkora pluszt adhat a többieknek?

Ez hatalmas plusz adhat, Marko extra teljesítményt nyújtott, de nem lehet mindig elvárni tőle. A győzelemnek fontos összetevője az, hogy valaki vagy valakik extrát hozzanak. Abból indulunk ki, hogy ilyen nem mindig van, akkor is nyernünk kell, ha ez nem történik meg. Hosszú távon ezt nem lehet fenntartani, próbálunk arra készülni, hogy ilyen teljesítmény nélkül is nyerni tudjunk. Sokat dolgozunk a mezőnyjátékosokkal azon, hogy kijöjjön belőlük ez a forma. Markoból kijött, az Alba ellen pedig lehet, hogy Thompsónból, Pongó Mátéból, vagy éppen Dramicaninból fog. Ha ez sikerül, tulajdonképpen bárkit megverhetünk.

Szombaton az az Alba lesz az ellenfelünk, akik talán nem úgy kezdték a bajnokságot, ahogyan azt előzetesen eltervezték. Hogy látod az esélyeket?

Valóban nem úgy kezdtek, ahogy szerettek volna, de ha megnézzük a Szolnok és a Minszk elleni meccsüket, akkor látszik, hogy javult a játékuk. Annak ellenére, hogy nem rajtoltak jól, én továbbra is fenntartom azt, hogy egy nagyon jó csapat. Talán nem annyira erősek, mint tavaly, de tavaly is megvolt az esélyünk a győzelemre ellenük. Most is jobbak nálunk, öt kiváló légiósuk van, Keller a válogatott alapembere, Lóránt az egyik legjobb játékos a bajnokságban, Markovic tapasztalt, Kovács Ákost mindenki ismeri. A hétközi FIBA Europoe Cup forduló önbizalmat adott nekik, hiszen nagyot küzdöttek és nyertek. Részben örülök, mert egy magyar csapat nyert, de a mi szemszögünkből nézve jobban örülnék, ha olyan formát mutatnának, mint a Pécs ellen. Komoly csapat az Alba, nyerni jönnek ide, nekik szinte élet-halál kérdés lesz ez a találkozó, kis túlzással nekünk is, hiszen minden meccs az, hazai pályán nyerni szeretnénk. Szerintem megint egy szoros mérkőzést láthatnak majd a szurkolók, és remélem, hogy a múltkorihoz hasonlóan most is győztesen hagyjuk el a pályát.

Nem éppen úgy alakult az Alba Fehérvár szezonjának kezdete, ahogyan azt eltervezték. Lóránt Pétert műtötték, Tóth Péter térdszalag-szakadásából lábadozik, Chris Horton lábában megsérült az ideg, D.J. Fenner bordatörést szenvedett, Trevis Simpson combsérüléssel bajlódott, legutóbb pedig Luka Markovic nem lépett pályára. Elijah Maconnel szerződést bontottak, a klub tájékoztatása szerint nem a tőle elvárt teljesítményt nyújtotta az amerikai magasember. A bajnokságban 1-4, míg a FIBA Europe Cupban 1-2-es mérlege van Branislav Dzunic csapatának.

Szerán a Tsmoki Minszk ellen egy kiélezett találkozót nyertek meg a fehérváriak 73-64-re, Lóránt, Kovács és Simpson voltak a húzóemberek.